Ez az anyag első sorban azért született meg, mert egy gyors sikereket hozó megoldást szerettem volna a kezedbe adni. Rövid idő alatt (5 nap) már érezzed a konyhapénz-virtuóz módszer hatását az általad választott területen.
De ennél sokkal több lett!
Egy szuper eszköz azoknak is, akik már egész jól bánnak a konyhapénzzel. Nem a régi hibákat kell javítanod, hanem egyszerűen egy másik oldalról közelíted meg.
A menükártyás módszert élőben 3 nap alatt tesztelte közel 100 bátor jelentkező (kezdők és haladók vegyesen) és mindenkinek lett számos új felismerése.
Megértettek olyan egyszerű, de nagyszerű összefüggéseket, amiket korábban nem sikerült megmutatnom, de most igen.
„… egy-egy fajta ételtípusból sokkal könnyebb kiválasztani, hogy mi legyen a hét adott napjára a menü, ebből értettem meg, hogy miért érdemes elkészíteni a menükártyákat, mekkora könnyebbség így kitalálni, hogy mit főzzek.
Amikor elkészítettem az első menükártya sorozatot – árakkal, akkor döbbentem meg, hogy mekkora különbségek vannak az egyes ételek árai között…
…ha csak a zömét jobb áron veszem meg, 10%-ot mindenféle lemondás nélkül meg tudok takarítani (odafigyeléssel, akciókkal, valójában sokkal többet).
Zsu
„Mostanra úgy gondolom pont jól be van minden állítva, de a reggelivel és tízóraival nem voltam megelégedve. Nekem ezt egyszerűsítik le a kártyák, de szerintem sokkal változatosabb is lehet így a menü, mint eddig.
Kinek ajánlanám? Annak, aki hajlandó befektetni időt a pénzügyi, egészségi, táplálkozási céljaiért, mert megtérül.
Timi
Abban különbözöm a legtöbb pénzügyi szakembertől, hogy azt mutatom meg, hogyan legyen megtakarításod, nem pedig azzal foglalkozom, mit kezdj a már megtakarított pénzeddel (ha van).
A konyhapénz-virtuóz módszert dolgoztam ki. Mindent magamon teszteltem először. A módszerből könyv is született (Fa Kinga: Konyhapénzből nyaralás), sokan a könyv segítségével faragtak már jelentős összegeket a konyhapénzükből.
Most végre a menükártyás tervezés lényegét is sikerül átadnom, ebben az új, gyors sikert hozó konyhapénz alapozó anyagomban.
Menükártyák segítségével megtanítom, hogyan tudsz kevesebb időt tölteni bevásárlással és főzéssel.
Hogyan tudsz kevesebb konyhapénzből is kijönni, ha épp arra van szükséged.
Sőt, ha épp életmódváltásban vagy, azt is megmutatom, hogyan támogat benne a menükártyás rendszer.
És ez is úgy működik, mint az IKEA útmutatók.
Megértem, hogy ebben a rohanó világban gyors sikerre vágysz. Ezúttal 5 nap alatt megmutatom, hogy mennyi lehetőséget rejt a menükártyás rendszer. Milyen sokoldalúan használható és hosszabb távon mennyi időt takarít meg.
Örömmel és sikerrel fogod használni a MENÜKÁRTYÁKAT, ha megérted a rendszert. És miért ne értenéd meg?
Adj egy esélyt magadnak és a menükártyáknak is!
Nos van egy jó hírem. Ha korábban nem használtál menükártyás rendszert, akkor nem is követhettél el hibákat sem.
Ebből pedig az következik, nincsenek rossz tapasztalataid, tehát nyugodtan tudsz szárnyalni, nem tart vissza semmilyen régi, rossz szokás.
Élvezd a menükártyák használatából származó minden előnyt!
LEGYÉL A MENÜKÁRTYÁSOK KÖZÖSSÉGÉNEK TAGJA!
2023. ÁPRILIS: INGYENES MENÜKÁRTYA KIHÍVÁS
+
ÉS AJÁNDÉK KONYHAPÉNZES KLUBTAGSÁG ÁPRILIS HÓNAPRA
Tehát annyi a dolgod, hogy rákattintasz a piros gombra, beírod az adataidat.
Az ajándékokat automatikusan megkapod. A Konyhapénzhez Klubhoz pedig április elsején adok hozzáférést.
Egyszerűen kifizeted a választott csomag árát.
A visszaigazoló levélben, a megadott e-mail címeden, minden fontos információ ott fog várni
Igen, több módon is segíti a konyhapénz beosztást. Egy-egy kártyára rákerül egy-egy adag ára, így el tudod dönteni, az adott étel olcsó, átlagos vagy drága a saját mércéd szerint.
A menükártyákból már egyszerű bevásárlólistát készíteni árakkal. Így könnyedén el tudod dönteni, hogy adott hétre jól állítottad-e össze a menüt. Benne vagy-e a konyhapénz keretedbe + segít, hogy ne vásárold túl magad és semmilyen étel ne kerüljön a szemetesbe.
IGEN, a menükártyás Facebook csoportnak, amit msot ajándékba kapsz, pont ez a célja. Ha elakadtál tőlem és a menükártyákat már sikeresen alkalmazóktól is tudsz kérdezni.
Ha nem használsz még menükártyákat, nem készítetted így is el a 50 – 100 kedvenc családi ételt, akkor igen.
Vagy ha vannak már kártyáid, de szívesen bővítenéd vagy cserélnél, szeretnél egy közösséghez tartozni.
A menükártyás teszt csapat tapasztalata alapján, már akár az első heti bevásárlásnál.
Persze, hogy ez teljesülhessen az anyagot az általam javasolt 5 napos ütemben vagy gyorsabban fel kell dolgoznod. Átlagosan napi 15 – 20 perc elfoglaltágot jelent az első héten.