Ha jobban megnézed a Csodatáblát, akkor egy kiadás csoport, amit kóddal láttál el egy-egy boríték, ezért is neveztem el ezt a megújult tanfolyamot Tökéletes borítékmódszer tanfolyamnak. Ma vizsgáljuk meg, hogy fejben (gondolatilag), hogyan tudjuk összerendezni a borítékmódszert és a Csodatáblát, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni belőlük.
Összefoglalom a havi tervezés folyamatában, hol tartunk:
Ha minden szépen kijön, akkor már csak a tervhez kell magad tartani. De, ha nem, akkor mit lehet tenni, a cél érdekében? Mi van, ha egy-egy hónapban nem jön ki és mi van, ha rendszeresen? Ha rendszeresen nem jön ki, akkor drasztikus döntésekre van szükség.
Én nem ezek ellen beszélek, hanem arról, ha ezek miatt, már gondot okoz a villanyszámla, a víz vagy a gáz befizetése. Igen elképzelhető, hogy valamikor ez nem jelentett gondot, de most igen, mégsem lép a család, pedig nagyon kellene. Tudom, hogy nem könnyű, de közben a pénzhiány folyamatosan veszekedések forrása, kezd a kapcsolat rámenni, ezért muszáj lépni és nem a csodát várni. Ha bárki magára ismer, ne gondolja, hogy pont róla van szó, mert nagyon-nagyon tipikus eseteket írtam le.
Igen van olyan élethelyzet, hogy az embernek a korábbról megszokott dolgokból, vissza kell venni, igen nem kellemes. De ha nem tudsz villámgyorsan bevételt növelni és nem akarsz hitelspirálba sem kerülni, akkor csak ez marad átmenetileg. Ez a szomorú hírem.
Ezt régebben írtam. “Tudom, miről beszélek, mert mi családunk is egykeresős lett, a kieső jövedelmet, a másik oldalról kb. 56.000 Ft „pótolja” árvasági ellátás formájában, mert nyugdíjat majd nem kell már folyósítaniuk. Közben dolgozom rajta, hogy pótoljam, de nem megy egyik pillanatról a másikra, főleg úgy, hogy a család dolgait is egyedül kell megoldani. Ezért változtattunk a közlekedési szokásainkon, ritkábban és olcsóbban utazunk és ezt a gyerekekkel is meg beszéltem.”
De nézzük, hogy a megoldást, hogyan találd meg!
Ugye legyinthetünk rá, hogy nem tudunk már egészségügyi kiadásra, az autójavításra, az eszközök javítására félre rakni, de ha mégis történik valami, akkor utólag már nem tudod a wellness hétvége, a 3. csizma, a mozi vagy az éttermi vacsora elé betenni. Előkerülhet a hitelkártya, vagy részletvásárlás, amelyek veszélyt rejtenek.
És ennek kivédésére tökéletes a boríték módszer, a havi cashflow tervvel kombinálva.
Egyrészt fontos, hogy minden hónapban tudd, milyen irányú a cashflow mozgásod. Ugye cash flow az, ahogy áramlik a pénz, ez mutatja meg, hogy a családunk gyarapszik, vagy éppen kezd eladósodni. Ha több pénzt ad ki a család, mint amennyi bejön hozzá, a legjobb úton halad az eladósodás felé. Ha viszont kevesebbet költ, mint a bevétele, elindult a vagyonosodás irányába. Lehet, hogy minimális a különbség a kettő között, mégis nagyon, de nagyon lényeges hónapról hónapra tisztában lenni azzal, hogy merre tart a családi költségvetés.
Kontrollra lesz szükségünk, egyszerűre, jól átláthatóra. A lényeg az, hogy amikor van pénzünk pl. hó elején, akkor azért, mert pont most van, ne költsük el lényegtelen dologra, nehogy elfogyjon, mire jönnek a fontos dolgok.
A különböző célokra szánt pénzeket külön helyen, borítékokban tároljuk, és csak arra költhetjük el, ami a borítékra rá van írva. Azaz, egy költség alapvetően csak a saját helyéről fizethető ki! Pl. rezsi, gyerekek, nyaralás, ruházkodás, szórakozás, hitel, élelmiszer, tartalék, nyugdíj, háztatarozás, kert… Ez leírva egyszerű, de megvalósítani már jóval nehezebb, pedig szenzációsan hatékony módszer. A „borítéknak” nem kell szó szerint borítéknak lennie, lehet egy elkülönített bankszámla, értékpapír-számla, lakástakarék-pénztár, biztosítás vagy valóban boríték vagy akár a Csodatábla egy helye.
A ”borítékokat” a célok tükrében és azok fontosság sorrendjében fel kell számozni. pl. 1. élelmiszer 2. hitel 3. rezsi 4. gyerekek 5. tartalék… Általában az eleje viszonylag egyértelmű minden családnál, de a következőket már nehezebb lesz fontossági sorrendbe állítani… Ugye itt a váratlan dolgok elkerülése végett szükséges, hogy legyen egészségügy boríték, eszközök javítása és pótlása, ingatlan és autó boríték is, amikbe hónapról hónapra helyezel el összegeket.
Miért szükséges a sorrend?
Két szempontból. Egyrészt a borítékokat fontossági sorrendbe kell feltölteni. Másrészt, ha nem futja mindenre (átmenetileg 1-1 hónapban), azaz pénzzavar áll elő, csak a kevésbé fontos borítékból kerülhet át pénz a fontosabba. Mondok egy példát: a nyaralásra félretett pénzből fizethető a hitel, de a hitelre félretett pénzből viszont a nyaralás nem finanszírozható.
Hogyan érdemes a borítékokat feltölteni?
A legfontosabb dolgokat, mint a hitel, élelmiszer, rezsi, gyerekek (amelyek általában jól is kalkulálhatóak) érdemes fixen kivenni, a többi csoport szabadon eldönthető, hogy fix összeget jobb elkülöníteni, vagy esetleg célszerűbb százalékosan megosztani. A család bevétele: 350.000 Ft – 390.000 Ft
Marad valahol 65.000 Ft – 105.000 Ft között. És itt a többi borítékot érdemes, akár százalékosan megállapítani. Pl.
Így ha egy hónapban csak pl. 280.000 Ft folyik be a családi kasszába, 250.000 Ft akkor is elmegy a legfontosabb célokra, a maradék 30.000 Ft-ot pedig százalékosan lehet elosztani… ugyanígy lehet tenni, ha egy kicsit jobb hónap volt, pl. 380.000 Ft. Így semmiről nem kell teljes egészében lemondani, legfeljebb új ruha helyett a gyerek pólója akciós lesz, vagy a turkálóból, a nyaralás nem szálloda, hanem kemping, de alapvetően az élményről nem kell lemondani.
Egy váratlan bevételnél, pl. bónuszból már nem kell a fix kiadásokról gondoskodni, így ebben az esetben az egész elosztható akár százalékosan…
A módszer akkor működik jól, ha családi pénzügyi házi alkotmányt hozunk létre hozzá, amit a saját családunkra szabunk. Ezeket az alkotmányokat érdemes kb. évente átnézni.
Mit tartalmazzon a boríték módszerrel kapcsolatban?
Próbáld ki, de ne egy hónapig! A tervezés, a szabályok kialakítása kb. 2-4 hónapot vesz igénybe, ha eddig a cash flow-val nem törődtél.
Igazából úgy kell megtervezned a havi pénzeket, hogy legalább papíron kijöjjön és jusson a váratlan kiadások borítékokba is. A hónap végén, adott borítékban ott marad a pénz és jó esetben gyűlik, hónapról hónapra. De ha mégis történik valami váratlan kiadás nincs semmi baj, mert ott van rá, az előre elkülönített pénz, és nyugodtan minden zavar nélkül elkölthető, de csak a megnevezett célra.
Tudom, hogy ez egy bonyolultabb lecke, ezért bátran kérdezzetek, ha valami nem egyértelmű, de igyekszem is röviden összefoglalni a leglényegesebb feladatokat.
Teljes mértékben a váratlan dolgok, nem kiküszöbölhetőek, de nagyon sok mindenre fel lehet előre készülni. Pl. a gyerek kiadásoknál minden évben (legalább is nálunk) április-májusban van osztályfotózás, május- júniusban osztálykirándulás, tábor befizetés, október-novemberben pólófestésre lehetőség, decemberben Luca napi vásár. Ha ezeket is el kezded írni, akkor ezekben a hónapokban a standard gyerek kiadás ezekkel az összegekkel megnövelhető, ha csak korábban máshol már nem gyűjtöttél rá pénzt. Minél régebb óta tervezel, annál több dologra tudsz készülni, és szinte már nem is lesz váratlan dolog, az újabb tapasztalatokat pedig építsd be a jövőbe.
Plusz egy kis ajándék:
A Csodatáblával pedig így tudod összehangolni.
A jelszó: h@l@dunk
Jó munkát!