Emlékszel még december elején készítettél egy téli (karácsonyi) tervet, amibe azokat a kiadásokat írtad bele, ami normál időszakban nincs vagy csak jóval kevesebb. Az ajándékoktól, az élelmiszereken át, egészen az adományokig.
Javasoltam, hogy Csodatáblába vagy más módon vezessed is azokat. Most akkor kezdjünk is valamit ezekkel a kimutatásokkal.
Már csak kevesebb, mint 1 hét van karácsonyig, az évből kevesebb, mint 2 hét, igaz a télből még bőven van idő. De eljött az a lépés, amit nagyon sokan kihagynak, de te ne tartozz közéjük.
A tervet vissza kell ellenőrizni, meg kell nézni, hogyan alakultak eddig a dolgok.
Ha el is vagy csúszva, remélhetőleg most még akkor is van rá lehetőséged, hogy korrigálj!
Eltérés több módon is lehetséges:
Emlékszel, hogy javasoltam, hogy csak 90 %-ra tervezz, megvan még a maradék 10 %? Mert, ha igen végső esetben még azt is be tudod vetni.
Ez most kevésbé olvasgatós levél, most egy inkább a saját számaiddal kell dolgoznod. De megéri azt 10 – 15 percet ráfordítani, mert nagyon büszke leszel magadra, ha tudod tartani az általad tervezett keretet.
Légy kreatív, hogyan tudsz még korrigálni, ha szükséges.
Ha pedig minden a terv szerint alakult eddig, akkor az csodálatos, akkor maradj is rajt a megkezdett úton. És nagyon örülök, hogy sikerült a megvalósítás is.