Ezen a héten a karácsonyi étkezés témakörét járjuk körbe. Ma a hagyományokkal foglalkozunk (persze nyugodtan szakíthatsz is vele) és írd össze, hogy milyen ételeket szeretnél feltétlenül elkészíteni az ünnepek előtt és/vagy alatt.
Tisztelhetjük a hagyományokat, de nyugodtan csempészhetünk új ízeket is a karácsonyi asztalra. Igazából bármelyik jó megoldás lehet, egy a lényeg gondold végig (nemcsak most karácsonykor), hogy mi mindent szeretnél főzni. Aztán készülhet hozzá, majd a bevásárlólista is.
Ma még inkább csak inspiráció gyűjtésére invitállak benneteket. Alapozásként nézzük át a magyar konyha hagyományait.
December 24. napja a Szenteste, általában sötétedés után, délután 4 és este 7 között kezdődik a vacsora a legtöbb családban. Hallal vagy többféle húsétellel és bejglivel, esetleg zserbóval vagy almás süteménnyel.
Régebben ez a nap még karácsony böjtje volt, illet tehát böjti ételeket fogyasztani, rendszerint hús és tejtermékek nélkül. Volt, ahol az ünnepi étkezés szokásos vacsoraidőben, másutt az esthajnalcsillag megjelenésekor, vagy az esti harangszó után kezdődött. Az sem volt ritka, hogy csak az éjféli mise után kezdődött az ünnepi fogásokkal készült karácsonyi családi vacsora.
A polgári és arisztokrata családokban kiegészülhetett a vacsora vadhúsokkal pl. fogollyal, fácánnal, szarvassal.
Az Ínyesmester (Magyar Elek) menüajánlata karácsonyra az 1932-es évből:
A legnépszerűbbek a diós, gesztenyés és mákos sütemények pl. bejgli, töltött kalács és patkó formájában. Zserbó, linzer, fatörzs torta, almás lepény. Narancsos, citromos torta. Hókifli, pogácsafélék.
Nézegess szakácskönyvet, olvasgass csoportokban, nézzél főzős blogokat, tisztelt a hagyományokat vagy menj vele akár totálisan szemben, de a lényeg most már döntsd el, milyen ételeket szeretnél feltétlenül sütni-főzni és miket lenne jó.
A lista összeírásakor kérdezd meg a családtagjaidat is, van-e olyan étel, amit örömmel fogyasztanának. Holnap haladunk tovább a menütervezéssel.